Vizes fesztivál Gárdonyban
Két vizes sportággal is megismerkedhettek az érdeklődők hétvégén Gárdonyban. Egy időben zajlott ugyanis a Sárkányhajó Roadshow és a nemzetközi kajakpóló torna.

Bár strandolásra nem volt alkalmas az időjárás hétvégén Gárdonyban, így sem maradtak érdekes vízi programok nélkül a Velencei-tó partján nyaralók. Új helyszínként ugyanis Gárdony is bekerült az idei Sárkányhajó Roadshow állomásai közé, és ezt nem is bánták meg a szervezők.
„Igazából minket is meglepett, hogy milyen sok versenyző eljött a Velencei-tóhoz. Nem csak a környező megyékből, hanem tulajdonképpen az ország minden tájáról érkeztek résztvevők. Lassan kialakul egy olyan mag, amelyik velünk együtt bejárja az országot, és nem csak a lakóhelyéhez legközelebbi roadshow állomáson méretteti meg magát. Gárdonyban összesen 52 csapat adta le a nevezését, 39 futamot kellett lebonyolítanunk, így a szokásos 15 perc helyett 10 percenként lőttük el a rajtokat. 20 és 10 fős hajókkal is rendeztünk versenyeket, a 10-esben az a jó, hogy tisztán női futamokat is lehet tartani, a 20-as hajókhoz ugyanis általában kevesen vannak a hölgyek. Be is jött a számításunk, hiszen a 10 fős versenyben nevezett 13 női csapat és 15 open kategóriás. A 20 fős sárkányokkal pedig szokás szerint a cégek, a települések és az igazolt amatőr versenyzők külön kategóriákban csatázhattak – mesélte Vaskuti Máté, szakágvezető.
A sárkányhajó roadshow-val egy időben, szombaton és vasárnap nemzetközi kajakpóló torna is zajlott Gárdonyban, amin hét csapat vett részt, a magyarok mellett csehek, lengyelek és osztrákok is érkeztek. Komoly vízifesztivál zajlott tehát a Velencei-tónál, a jó kedv a rossz idő ellenére is garantált volt!
„A gárdonyi Sport Beachen éppen most tartották a magyarországi Bud Spencer és Terence Hill rajongók találkozóját. A sárkányhajósok közül is többen részt vettek a programokon: hagymásbabot főztek és ettek, vagy filmjeleneteket játszottak el beöltözve, este pedig filmzenékre buliztak – folytatta Vaskuti Máté.
A Sárkányhajó Roadshow a szegedi MOL világbajnokság miatt néhány hétig szünetel. A tervek szerint szeptember 10-én pótolják az elmaradt bajai versenyt, a nagy évadzáró viadal pedig szeptember 17-én lesz Budapesten.
