Sárkányhajós aranyak Münchenből
Hétvégén Németországban versenyzett a Römi Sárkányhajó Klub. Két aranyat hozott haza a csapat Münchenből.

Hétvégén Münchenben az Oktoberfest regattán vett részt a Römi Sárkányhajó Klub. A 25 csapatot felvonultató mezőnyben a németek mellett olasz, osztrák és magyar egységek is voltak.
Szombaton a 200 méteres távon mérték össze tudásukat a csapatok. Az előfutam, a középfutam, majd az elődöntő után következhetett az esti döntő. Römiék majdnem egy hajó előnnyel érkeztek a célba, a Mannheimi Zöldsárkányok szerezték meg a második helyet. A szintén magyar Napsárkányok csapat a B döntő második helyén végzett.
Vasárnap az 500 méteres futamok a nagy köd miatt csúszással kezdődtek. Ebben a számban valamivel kevesebben neveztek, így az elő- és középfutam után egyből a döntő következett. Ezen a távon már jobban kijött az állóképességbeli különbség, hiszen Römiék másfél hajó előnnyel nyertek, szintén a mannheimi csapat lett a második. A Napsárkányok ugyanúgy, ahogy szombaton, 500 méteren is a B döntő második helyén végeztek.
„Összességében nagyon jó hétvégét zártak a magyar csapatok. A győzelmek mellett gyönyörű időben versenyezhettünk. Természetesen az esték is jó hangulatban teltek az Oktoberfesten, a sörfogyasztásnak és a bajor kolbászoknak köszönhetően. Már a jövő évi regattára is meghívtak minket” – mesélte Reményi Péter csapatvezető.