Kanyon Raft Team évértékelő

2011/12/06

A Széchenyi Fürdő előadótermében tartotta meg évértékelőjét az idén többedszerre is válogatottságot nyert Kanyon Raft Team.

Kanyon Raft Team évértékelő

A kormányos, Markovics András röviden beszélt a csapat 2003-as megalakulásáról, illetve a 2006-os profi szemléletváltás utáni sikerekről. Mint elmondta, Iványi Gábor egykori csapatkapitány elképzelése, miszerint síkvízi kenus versenyzők és vadvízi túravezetők által alkotott versenycsapattal dobogós helyezéseket lehet elérni világversenyeken is, megállta a helyét. A Kanyon Raft Team ugyanis évről-évre egyre jobban szerepelt az Európa-kupákon, Európa-bajnokságokon, sőt két év után világbajnoki címet is szerzett. A vb-győzelem utáni évben pedig személyi változások mellett, új csapatfelállásban sikerült folytatni a sikersorozatot egy Európa-bajnoki aranyéremmel.

„A 2011. évi Costa Rica-i világbajnokságra való felkészülés újabb kihívások elé állította a csapatot - mondta el Simon Ádám, vezérevezős. A csapat tagjai újra lecserélődtek, ezúttal két, vadvízi jártasság híján lévő, de komoly síkvízi múlttal rendelkező kenus váltott rafting lapátra Koletics Péter és Balgovits Gábor személyében. A támogatóknak köszönhetően idén minden eddiginél több és komolyabb edzésre volt lehetősége a Kanyon Raft csapatnak. A Széchenyi Fürdő jóvoltából már télen megkezdhettük a vadvízi jártassági vizsgára való felkészülésünket, mely vizsgát és az előtte lévő felkészítő tanfolyamot a Magyar Kajak-Kenu Szövetség biztosította számunkra.”

„A felkészülésben nehézséget jelentett, hogy a megszokottnál később, ősszel rendezték a világbajnokságot, emiatt elnyúlt felkészülési időszak. A verseny helyszínéül szolgáló folyó erőssége az eddigieknél jóval komolyabb kihívás elé állította a csapatokat” – mesélte Simon Ádám.

„A kedvezőtlen versenykörülmények és az új csapatfelállás miatt nem sikerült megismételni a korábbi sikereket, ám az egész évet és a csapat fejlődését tekintve sikeresnek mondhatjuk a 2011-es szezont” – tette hozzá Fodor Szabolcs, csapatkapitány.

Mint elmondta, az új csapattagok alig egy év alatt szereztek annyi tapasztalatot, amihez korábban két évre volt szükség. Ezt a lendületet tovább folytatva tehát megismételhetővé válhat a 2007-2010 közötti időszak sikerszériája. Annál is inkább, mivel a következő évben a közeli Csehországban lesz az Európa-bajnokság, tehát remélhetőleg több célzott edzéslehetőségre adódik alkalom.

A jelenlegi csapat felkészítése mellett felmerült a lehetősége egy új, ifjúsági csapat összeállításának is, mivel több síkvízen tapasztalt versenyző is érdeklődik vadvizes szakág iránt.

A Kanyon Raft Team zárásként köszönetet mondott valamennyi támogatójának (Magyar Kajak-Kenu Szövetség, GS-Pipe, Provice, Merkapt, Mozgásvilág.hu, Játéksziget, Swietelsky, Decathlon, MK Partners, UTE, Széchenyi Fürdő), majd állófogadás és szabadtéri pezsgőfürdőzés keretében mesélt személyes élményeiről és tapasztalatairól az egzotikus Costa Rica-i világbajnoksággal kapcsolatban.

forrás: www.kanyonraft.hu