Kajakpóló országos bajnokság Oroszlányban

2011/09/22

A szeptember 10-i VÉRT – KUPA utáni napon kajakpóló O.B. rendezésére került sor Oroszlányban, szintén a Malom-tavon. Kilenc csapat nevezett a versenyre. Öt az első négy a második osztályban. Az újonnan alakuló csapatok versenyeztek az un. második osztályban.

Kajakpóló országos bajnokság Oroszlányban

 Reggel nyolc órától délután három óráig folytak a mérkőzések. Sok fiatal, tehetséges sportoló mutatkozott be a csapatokban. A csapatok száma is majdnem a duplájára nőtt, hisz eddig öt-hat csapattal folyt a bajnokság. Mint ezt Tímár István, a szakág vezetője, egyben a VÉRT csapatának edzője is örömmel nyugtázta az eredményhirdetés során. Azt is elmondta, hogy esély van további csapatok alakulására.

A döntőt, immár szinte hagyományosan a VÉRT vidra 1 és KSI csapata vívta. A Vidra 1 3:1-re elhúzott, de kiengedtek, és a KSI egyenlített, majd 4:4-re alakult a rendes játékidőben az eredmény . Aztán a hosszabbításban az aranygólt a Vidra 1 csapata lőtte, ezzel magyar bajnok lett. ,

Eredmények, II. osztály: 

- 1 helyezést ért el a VÉRT Vidra utánpótlás csapata;

- Bagány Gyula;

                - Kreisz Mike;

- Lukács Róbert;

                - Sipos András;

                - Suta Máté;

                - Timár Zsuzsanna;

- 2 helyezést ért el a Multi utánpótlás 1. csapata;

- 3 helyezést ért el a Multi utánpótlás 2. csapata;

- 4 helyezést ért el a Nagymaros utánpótlás csapata;

 

1. osztály:

- a mezőnyt végigverve és a döntőben is felülkerekedő VÉRT Vidra 1 csapata szerezte a 2011. évi országos bajnoki címet;

                - Futó Zsolt;

                - Katona Dániel (14 éves);

                - Katona Tibor;

                - Márton Zoltán;

                - Rácz Krisztián;

                - Stang Szabolcs;

                - Timár Miklós ( 15 éves);

2. K.S.I.

3. VÉRT Vidra 2. csapata;

                - Baumann Tamás;

                - Márton Vilmos;

                - Péterfi Tamás;

                - Sáhó Norbert;

                - Szécsi Balázs ( 15 éves)

                - Timár Mihály(15 éves)

4. MULTI felnőtt csapat

5. Vegyes női csapat (Női válogatott)

 

Köszönet Timár Istvánnak (Vidra) a befektetett munkájáért, gyakorlatilag önerőből a magyarországi mezőny 1/3 –át sikerült kiállítani versenyre, valamint kellő helytállással sikerült végezniük a mezőny elején a csapatainak!

Köszönet a gyerekek szüleinek, hogy megfelelő anyagi áldozattal támogatják gyermekeiket és finanszírozzák a –nem olcsó- külföldi-, és belföldi versenyeket.

Gratulálunk Ádám Krisztiánnak (Nagymaros) és Prekel Dánielnek (Multi), hogy az utánpótlás neveléssel foglalkozva, fiatalokat sikerült vízre csalni! „Reméljük, hogy ezek a fiatalok a következő években is itt lesznek és nagyobb rutinnal, jó játékkal sikerül színesíteniük a mezőnyt!”