Újra hazai vízen a szupermaratoni csapat
Rossz időre ébredt a tábor hétfőn reggel Pozsonyban. Az eget felhők borították. Hosszú táv várt mindenkire, ezért már korán vízre szálltak a II. T-Mobile Bécs-Budapest kajak-kenu és evezős teljesítménytúra résztvevői.

Pozsonyból elindultak a magyar határ irányába. A dunacsúnyi duzzasztó előtt a Duna lelassul, és szinte egy nagy tengerré alakul át. Ez látványban felülmúlhatatlan, viszont, megnehezítette az evezősök tájékozódását. Kozmann György segített a csapatot irányítani a kialakított útvonalon.
A vízre szállást követően a Mosoni-Duna ág várt a túrázókra. Azonban az időjárás miatt a táj szépségeit kevésbé élvezték az evezősök. Egész nap esett az eső.
Ma is volt feladatuk a mentőcsapatoknak. Az egyik kenu hetes beborult, de szerencsére a fiúknak nem esett bajuk. A hajójuk viszont eltört. A szervezők segítségével holnap újult erővel és új hajóval folytatni tudják a túrát.
A résztvevőknek nem csak egymással kell megküzdeniük, hanem az időjárás szeszélyeivel és a víz erejével is.
Az elázott mezőnyt száraz tábor és egy kis napsütés várta Ásványrárón. Az esti tábortűznél a fáradt csapat csak dicsérő szavakat kapott.
Beck Monika
